OLLÉ!!!

szerda, szeptember 24, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (4)

OLLÉ "aranylabda"


Tovább gurul az MLSZ szekere, és egyre másra jönnek elő a magyar foci feltámasztására szolgáló intézkedések. Tegnap öt, azaz 5 új futballpályát adtak át ünnepélyes keretek között a XIII. kerületben. Ezek közül 4 futsal méretű, még egy nemzetközi méretű nagypálya. Az utánpótlás pedig készülőben, akiknek kinevelését már az újonnan alakult MGYLSZ koordinálja.


Az utánpótlás egy kis része


Kisteleki István (MLSZ elnöke). Három célt tűztek ki maguk elé: legyen kinek és hol focizni, illetve a kiemelkedő tehetésgek további fejlődését szolgáló helyet biztosítsák.


Dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere végezhette el a kezdő rúgást a felavatott pályán


Az átadások után kilátogattunk a Telki Sportcentrumba, ahol még jelenleg folynak az építési munkálatok. Terepszemlére és a látványtervek bemutatására került sor a világszínvonalú komplexum építési területén.


Telki Edzőcentrum. Gyors ütemben folyik az építkezés


Eva Pasquier (FIFA fejlesztési igazgatója): "A futball az élet iskolája"


ui.: Nem írom le az egész cikket, és az eseményeket (mert ugye ez egy fotós blog =) ), de akit érdekel a téma illetve az egész cikk, az elolvashatja az mlsz.hu-n.

Címkék: , , ,

Újabb látvány...

vasárnap, szeptember 21, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (0)


Kicsit nagyobb, kicsit több, kicsit részletesebb, de ezúttal cím nélkül. Több ilyen értelmetlenség nem lesz, ígérem... =)

Címkék: , ,

...és Te látod?

szombat, szeptember 20, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (2)



Épp photoshop-ban dolgoztam, mikor az unalom úrrá lett rajtam, és rajzolgatni kezdtem... A végeredmény ez az absztrakt digitális illusztráció lett, aminek a Világok Harca címet adtam. Teljesen személy és lelki beállítottság függő, hogy ki mit lát ki a képből. Feltéve, ha egyáltalán ki lát belőle valamit... =) Nekem megvan egy harci mintázatú kiborg fej, egy bimbózó rózsa, egy szomorú szájú giliszta, egy tojásból kikelőben lévő küklopsz, és az a nagy ronda egyszemű piros gömbszörny a Doom 1-2. részéből... Ja, és egy napkelte! Ezt így első pár pillantásra. Azt hiszem még nézegetem kicsit a szobám falán... =)

ui.: a félreértések elkerülése végett, csakis és kizárólag egy ecsettel készült a kép, a névjegykártyámból.

Címkék: , ,

Feltámadóban a magyar futball!

kedd, szeptember 16, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (0)

Hihetetlen, nem igaz? =) Márpedig nem vicc. De hogy lehet feltámasztani hamvaiból egy (már elnézést a kifejezésért) haldokló "kultúrát"? Nem egyik napról a másikra, az biztos. Sokkal inkább, ha az alapoknál kezdődik az építkezés. Az alapokat pedig az új generáció jelenti minden nemzet, így Magyarország számára is.
A múlthéten alakult meg a Magyar Gyermeklabdarúgó Szövetség, melynek alakuló ülésén részt vehettem az MLSZ megbízásából.

Jó néhány rendelet került megszavazásra


Egy rendkívül szépen átgondolt, és megtervezett projekt indult el a napokban, melynek köszönhetően új műfüves pályák százai létesülnek országszerte az oktatási intézmények közelében, az óvodáktól a gimnáziumokig. A program keretében pedig minden focizni vágyó fiatal lehetőséget kap bekerülni a helyi válogatottba, illetve rendszeres edzéseken vehet részt, mind testnevelés óra, mind délutáni edzés keretében. Végül pedig az országos bajnokságok következnek... és még sok sok egyéb, melyek igen kecsegtetőek az új generáció sikeres kineveléséhez. Mármint a foci terén. =) Ha a kemény munka meghozza gyömülcsét, akkor 10 év múlva nem itt fog tartani a futball kultúránk, mint ahol napjainkban.


Legyen igazuk! =)


ui.: e projektnek köszönhetően még sporttörténelmet írhatunk...

Címkék: , , ,

Szemedben Debrecen

vasárnap, szeptember 14, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (2)


10-20mm híján. =) A "csak mert nem volt jobb ötletem" 2. része.

Címkék:

Közgáz-Jogász gólyatúra

vasárnap, szeptember 14, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (0)

Nem mindenhol érnek véget a gólyák megpróbáltatásai a tábor után. A jogászok és közgazdászok gólyái még egy sor próbán esnek át. Ez pedig nem más, mint a Debrecen belvárosában zajló gólyatúra. Az alap értelmezett túrával ellentétben ez fényes nappal zajlik, mikor tele vannak utcák, terek. Idén 8 állomáson kellett teljesíteniük a fiataloknak. =D Az első állomáson mindjárt egy tradicionális feladatot teljesítettek, ami az 1-es villamos köszöntése, és elbúcsúztatása volt.


Éljen az 1-es villamos!


A további állomásokon mindenféle vicces, és leginkább kínos feladat elé néztek. Ilyen volt a Batthyány téren az élő sorfal alkotása fél percre, és ezzel minden járó-kelő, biciklis feltartása, a Kálvin téren a csoportos aerobik gyakorlat végzés, vagy a Főtéren egy gyalogos észrevétlen követése kis illetve nagy csoportban.


"Nyaljuk a fagylaltot!"


A kedvencem viszont a szintén tradicionális feladat, egy telefonfülkébe minél több gólya bezsúfolása volt. Egy legenda szerint 17 volt az eddigi legtöbb pár évvel ezelőtt. Most 11 fő volt a legtöbb, amit lencsevégre tudtam kapni. Azért ez sem kevés...


Emlékeztet a gimi kolis éveire. Csak ott 12-en voltunk. =D


És ha már itt tartunk, megannyi olyan rendezvénye van a jogász és közgáz karnak, amiről senki nem is hallott még, pedig már évtizedek, vagy évszázadok óta élő szokás. Most már egyel kevesebb, amiről még nem hallottak a debreceni diákok... =)

Címkék: , , ,

BME diplomaosztó

szombat, szeptember 13, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (0)

Ez úton is gratulálok a diplomához! =)

A 3 németes (bal: Niki, közép: nővérem, jobb: Évi)


Szállj, szállj...!

Elég hosszú hét áll mögöttem, és végre ma, illetve holnap kipihenhetem magam. Szép lassan majd írogatok ide is, hogy mi is történik velem mostanság. =)

Címkék: , ,

BME más szemmel

vasárnap, szeptember 07, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (4)

Szombaton a nővérem diplomaosztó ünnepségét fotóztam a Műszaki Egyetemen. E két kép ott készült. Magáról az ünnepségről még teszek közzé fotókat hamarosan...


BME minimál (a főépület üvegkupolája)


Átló III.

Címkék: , , ,

MLSZ és a gyermekfocisták

szombat, szeptember 06, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (0)

Válogatott az utánpótlással


Szerda reggelre virradóan fél hétkor csörgött az ébresztőm. Hosszú nap elé néztem, mert Budapestre mentem fotózni. Egy csapatnyi gyermekfocistát fogadott a magyar válogatott 7 tagja: Gera Zoltán, Juhász Roland, Szélesi Zoltán, Dzsudzsák Balázs, Hajnal Tamás, Vanczák Vilmos és Huszti Szabolcs. A komlett focicsapatnyi kissrác egy rakás plakátot, mezt, labdát iratott alá a focistákkal, illetve beszélgettek kicsit a gyermekek focista jövőjéről.


A nagy találkozás


Szemmel láthatóan élvezték a nagy találkozást az új nemzedék focistái, akárcsak a körberajnogott válogatott tagjai is. Erwin Koeman szövetségi kapitány is megjelent az eseményen, és szintén jópár aláírást kiosztott, valamint kijelentette: "Minden a gyerekekkel kezdődik!"


"Everything is starting with children!"

Címkék: , ,

IK-BTK GT (4-5. nap)

péntek, szeptember 05, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (0)

Szanazugról hazaérve az IK-BTK gólyatábor 4. napjára sikerült beesnem, így nem sok minden jutott a munkából. Jobban szólva IK, BTK, MTK és ÁVK gólyatábor egyszerre, egy helyen, Debrecenben a Kossuth koliknál. Nem voltam túlpihenve, leginkább csak sodródtam az árral. Még a barátok "hogy vagy?" kérdésére is nehezemre esett válaszolni néha. Ez némileg a hangulatomra is rányomta a béllyeget, pedig ez igazán nem jellemző rám. Az első nap, azaz a 4. nap nem sok minden érdekes történt az én részlegemen. Tájékoztatók... Este egy kis buli, de semmi extra.


Vízi erő


A kedd már jóval tartalmasabb volt. A csónakázó tónál vízivetélkedőn vettek részt a gólyák. Két turnus volt: az első 10-12 óra között, a második 14-16 óra között. Fázni nem fáztam, és szoláriumra se nagyon szorulok már. Ez éven nem volt fürdetés a tóban, sőt, szigorúan megtiltották azt a szervezők. A vetélkedő lejazlott, jó volt, szép volt, ennyi. Ja igen, ettem egy Calippot. Az zsír volt. =D Este megint buli a koliknál, de éjfélkor hazafelé vettem az irányt, mert másnap Pestre irányított a Fotóistennő keze. Vagyis mentem volna haza, ha nem futok bele egy csapat jogász-közgász HÖK-ösbe. =) Három órával kevesebb alvás lett a jutalmam.



Mert nem volt jobb ötletem =)

Címkék: ,

Közgáz-Jogász GT (4. nap)

péntek, szeptember 05, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (2)

Már a reggel jól indult: egy adag "jó reggelt feles" minden gólyának reggeli előtt, hogy legyen étvágyuk. Na volt is, efelől biztosíthatok mindenkit. =) Meglepően jól bírták az éhgyomorra való gyümölcs manna fogyasztását.


Nem mindenki volt hozzászokva a pálinka ízéhez


A délelőtt, és kora délután fő programja a Challenge Day volt. Itt mindenki megatlálta a hozzá legközelebb álló sportágat, és kipróbálhatta magát. Paint Ball (ahová most inkább nem merészkedtem be az EFOTT-al ellentétben), fürdetés, rodeó, élő csocsó, röplabda, foci, szumó birkózás.


Fürdés magas (hő)fokon


A csepplány büntetett mindenkit!


Summer in "black and white"


Kiss Ádámot nem tudom hanyadszor fotóztam már, de hogy tudtam kívülről az egész show-t, az fix. Az első 10 perc viszont új volt, így azt komolyan élveztem.


A Közgáz-Jogász HÖK új reklámarca =)


Az este vizes póló versennyel és Kerozin koncerttel folytatódott, majd Hubai zenélt reggelig. Aki esetleg több képet szeretne látni a rendezvénysorozatról, az látogasson el a hallgato.com -ra.

Ezzel pedig véget is ért 5 nap, és egy gólyatábor, ahová mint idegen érkeztem, de barátként távoztam. Le a kalappal az össze szervező előtt, hogy így összehozták ezt a tábort. Azt hiszem van mit tanulni tőlük szervezés terén egy-két karnak. Habár először kicsit érdekes volt belegondolni a hétbe (idegen minden és mindenki, leszámítva Szeszest, aki kisbusszal vitt minket Szanazugra), de végül egy fergeteges táborban vehettem rész, és remekül éreztem magam. Köszönet mindezekért és a sok odafigyelésért a szervezőknek!


The "Annyira, De Annyira" Team


ui.: egy kis részem közgázossá/jogásszá vált ezen 5 nap alatt, ahogy azt már mások is megjegyezték. =)

Címkék: , , , ,

Közgáz-Jogász GT (3. nap)

péntek, szeptember 05, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (0)

Talán a 3. nap volt a leginkább regenerálódásra és pihenésre alkalmas nap. A programok csak délután kezdődtek, méghozzá Práger Kitty és újdonsült tánccsapata vezénylésével. A táncbemutató után néhány lépés tanítása következett a vállalkozó szellemű és táncos lábú gólyák számára.




Az este jó hangulatáról Kowalsky meg a Vega gondoskodott. A koncertet követően egy mélyebb hangvételű filozofálásba kezdünk Kowával a világ megváltás témájában. A búcsúzkodás után szép lassan el is párologtunk pihenni.


Címkék: , , , ,

Közgáz-Jogász GT (2. nap)

péntek, szeptember 05, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (0)


Frissítő reggeli tornával kezdhettek a gólyák reggeli előtt. A 2. nap főszerepében az előadások álltak. Általános, iskolarendszeri, Neptun, tűzvédelmi, banki, iskolaszervezetek, HÖK... Csupa csupa izgalmas dolog, amint a mellékelt ábrák mutatják. Én mindenesetre nagyon jól szórakoztam ezen emberek láttán:



Kakukk =D


"Hová merült el szép szemed világa?"


Romon van szegényke =)


A nap fénypontja nálam a tanárok által főzött paprikás krumpli volt. Ezzel azonban nem mindenki volt így. A Fekete Pákó rajongóknak most elérkezett a Kánaán ide, Doboz-Szanazugra. Az esti vetélkedőt ugyanis Pákó vezényelte (a káosz enyhe kifejezés arra, ami ott történt...=D) amit el lehet képzelni, milyen hangulatban, és fegyelmezettségben zajlott. Magam sem értem, mi vesz rá egy 18-19 éves lányt, hogy a fehérneműjét dobálja a színpadra Pákónak...mert ha pl Brad Pitt lenne, akkor OK... Ezeke a mai fiatalok...!!!

Címkék: , , , ,

Közgáz-Jogász GT (1. nap)

péntek, szeptember 05, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (0)

Miután kezdett kialakulni a rend a táborban, lassan esedékessé vált a gólyák érkezése is. Erre az alkalomra rendelt különjárat (MÁV) természetesen késett... Végül is fél óra nem a világ, így kibírtuk. 3 busszal mentünk tovább, majd a tábortól 2 km-re tettük ki a gólyákat, majd jöhetett az első megmérettetés. 4 állomást érintve kellett a táborba jutni, és az állomásokon feladatokat végezni.



"Hey hey I wanna be a rockstar!"


Miután mindenki egyben beért a táborba, egy portré készült minden gólyáról, majd elfoglalták a szállásaikat a regisztráció után. Az első tájékoztatót követően készült egy csoportkép az összes jelenlévőről.



Csak a szemléltetés végett... =)


Este indultak az első sorversenyek, és feladatsorozatok. Jó hangulatban telt az első nap, bár voltak kisebb sérülések, de szerencsére megoldottuk a problémát egy kiskacsás sebtapasszal... =)



A kék kiskacsa



Unaloműző, bár nem sűrűn unatkoztam az 5 nap alatt.

Címkék: , , , ,

Közgáz-Jogász GT (0. nap)

csütörtök, szeptember 04, 2008 / Írta: Vajdy / Szólj hozzá! (0)

A jogász- és közgazdász-szervezőket valamint HÖK-ösöket nem ismertem azelőtt, mert soha nem vetett még arra a fotózás Istennőének akarata. Most azonban lehetőségem nyílt megismerni őket.
Mint említettem már lejjebb, a világ végére szervezték az illetékesek a tábort. Fotóztam már ilyen rendezvényt, na de ilyen kaliberűt…! Erről viszont majd később… =)
Lényeg, hogy a szervezői csapat (ami kevesebb, mint egy tucatnyi főt számlált) a 0. nap érkezett a helyszínre, és én is velük tartottam némi dokumentálható pillanat és esemény reményében. Összejött. A hangulat jó volt, bár kemény munkával telt az egész nap, és csak késő estére végeztek a rendezkedéssel. Pakolás ki, pakolás be, ágyneműk ki, ágyneműk be, csomagok, plakátok, passok, étel, ital stb stb stb… Tehát volt mit tenni, és időnként én is beszálltam a munkákba. Itt szögezném le, hogy mivel egy 4 napos buli volt előkészülőben, így én is party-sabb hangvételűre vettem a fotózást, hisz nem is nagyon lehetett volna másképp.



A Vasparipa, aki jó szolgálatot tett a pakolászásban


A Kowalsky-s este jónak ígérkezett


Szomjúság ellen...


És a kedvencem... =) Kezdeti nehézségek így az első napon...



Címkék: , , , ,