Mobilizált panoráma

csütörtök, december 11, 2008 / Írta: Vajdy /

A közelmúltban tettem szert a Samsung egyik PDA-jára, Omnia-ra. A kisokost 5 megapixeles kamerával szerelték fel, és mind tapasztalataim, mind a nagy mobil és PDA teszt oldalak szerint remek fotókat készít. Természetesen a kategóriájában értem a "remek" jelzőt, de az tény, hogy erősen közelít már a kompakt gépek képminőségéhez. De ez nem újdonság. Amin viszont meglepődtem, az a panoráma fotó készítésének beépített lehetősége. Nem igazán tudtam hova tenni a dolgot, míg ki nem próbáltam: az első kép elkészítése után 4 irányba indulhatunk el: jobbra, balra, fel és le. Mindvégig előképet látunk a kijelzőn, és egy nagy fehér keretet, mely az adott iránynak megfeleőlen a következő készítendő képrészlet pozicióját mutatja, illetve "bekeretezi". Ezen négyzet befogása után - ami nem jelent mást, mint addig fordítjuk kezünkben a készhüléket, míg ki nem tölti a fehér négyzet a képet - a panoráma kép következő darabja automatikusan elkészül, és a fehér négyzetünk tovább ugrik a már megkezdett irányba. Sajnos csak maximum 8 képet képes így elkészíteni, de azért így is meglepő lehet sok esetben a végeredmény. A másik amit hiányolok, az a több soros panoráma funkció, melynek segítségével a 8 készíthető képet felhasználhatjuk például kétszer 4 sorból felépített panorámafotó elkészítésére, így kevésbé lesz "körkép" szerű a fotó. De azért ne legyünk telhetetlenek, elvégre ez csak egy mobil, és a közeljövőben egy szoftverfrissítéssel akár orvosolható is lehet majd a dolog.

8 darab álló képből


8 darab fekvő képből.


Címkék: , , ,

0 Szólj hozzá!:

Megjegyzés küldése